Ha valamit gyűlölök, akkor az erkölcstelen, sunyi, képmutatás!? Lehet valaki nyílt arccal gazember, ellenszenves fráter, közönséges link, az megbocsátható, de az, aki állandóan a szép arcát mutatja,ugyanakkor alkalomadtán keresztbe tesz, azt nehezen viselem. Sőt, egyáltalán nem viselem el. Ezeket ott szoktam hagyni, foglalkozzanak másokkal! 

Nehéz ma, 2016-ben Magyarországon erkölcsi kérdésekkel előjönni. Tulajdonképpen zavarban vagyok, és szüntelenül farizeussággal vádolom magamat, amikor előhozakodom olyan, számomra alapvető elvárásokkal, mint "az adott szó", a "becsület". Ma már ez afféle don Quijote-dolognak tűnik. Szégyellem is magamat miatta, és felrémlik előttem, hogy idővel purifikátorrá váltam, azaz erkölcscsősszé, aki aggszüzek érzékenységével néz szembe - úgymond- a világ kihívásaival. 

Marhaság ez, becsület ma éppúgy kell, hogy legyen, mint régen, ha akkor egyáltalán volt. Igazából sose volt, illetve voltak esetek, melyeket megírt az újság. Mindennapi becsületről is hallottam, például valaki nem árult be valakit, és emellett kitartott, ha zsarolták is. 

Sajnos ma már úgy gondolom, ezek afféle romantikus dolgok, hiszen az ember gyarló, amit senki nem gondol magáról, mégis az. Kell hozzá egy esemény, amikor előjön belőlünk a nemkívánatos lény, a nemkívánatos viselkedés. Automatikusan meg is magyarázzuk, mert a lelkünk mélyén tudjuk, valami hamisság került elő,de ennek nyilvánvalóan oka van, mint hogy oka van annak is, ha kisiklik egy villamos, amit mérnökemberek terveztek és ezerszer kipróbáltak. 

Felmentést adunk magunknak, észrevétlenül. Ez már azért gyarlóság, nem?

Úgy ötvenöt éves korom körül megfogadtam, hogy soha többé nem foglalkozom az igazsággal, és az ő keresésével, mert egyre nagyobb sületlenségek jönnek ki az ilyesfajta harcokból. Ugyanis hajlamos vagyok nem csak a saját igazságom miatt eljárni, hanem másokat védelembe venni, például közösséget oltalmazni-fejleszteni.

Sokszor kiderült, hogy olyan embert védtem igazságérzetből kifolyólag, aki nem érdemelte meg. Sőt, tovább megyek, egyre nőtt az ilyen emberek száma. Az emberi gyarlósággal magyaráztam a jelenséget, ami azért mégis csak kínos. Mindenki gyarló? Lehet, de nem egyformán gyarlók. Van, aki mindig gyarlik, van, aki csak néha.

No, szóval megint belekeveredtem valamiféle harcba, amiből nehezen tudtam kievickélni, de kaptam kijózanító injekciókat, és már köszönöm, jól vagyok. Már visszanyertem régi formámat, és mehet minden tovább.